Bábonymegyer – Részben önerőből, részben pályázati forrásból valósult meg a gyülekezeti ház építése a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközséghez tartozó Bábonymegyerben.

Az elkészült épületet 2018. május 21-én, pünkösdhétfőn adták át. A gyülekezeti napot záró ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kőszeghiné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese, valamint Arató János Lóránd helyi lelkész működött közre.

Pünkösd az élet csodájáról szól – hangsúlyozta Zsolt 8,5 alapján tartott prédikációjában a püspök. Az első pünkösdkor olyan csoda történt, amely azóta folytatódik a világban – fogalmazott, majd az Isten ajándékaiért való hálaadás és a közös tanúságtétel fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az úrvacsorás istentisztelet végén Arató János Lóránd beszámolt az elvégzett munkánkról. A hálaadó ünnepség a faluházban tartott szeretetvendégséggel ért véget.

 

Forrás: evangelikus.hu

Új gyülekezeti ház épült Bábonymegyerben

You May Also Like