Ádvent második vasárnapja

Meggyújtottuk a Reményt jelképező gyertyát.  Ma is sokan jöttünk össze, hogy együtt ünnepelhessünk, együtt várhassuk Jézus Krisztus megszületésének napját. Megköszönöm Sifter Gergely katolikus, Sándor Zoltán református és Tiborcz Dániel evangélikus egyházvezetők, méltó, igazán szívhez szóló,kiemelkedő színvonalú, ökonomikus ceremóniáját. Mindenkinek további áldott,

Harmadik Adventi gyertyagyújtás

Miért rózsaszín a harmadik gyertya? Bár advent időszakának liturgikus színe a lila, a harmadik vasárnap liturgikus színe rózsaszín. Míg a lila a bűnbánat és a böjt színe, addig a rózsaszín az örömé. Advent harmadik vasárnapját Gaudete vasárnapnak, vagy örömvasárnapnak is

II. Adventi gyertyagyújtása

Nem adhatjuk fel soha – ezt üzeni a második adventi gyertya Advent első vasárnapján már kitártuk lelkünket, és megkezdtük a felkészülést, most pedig eljött az ideje annak, hogy abból az erőnkből és hitünkből másoknak is adjunk. Ismét egy lila színű

I. Adventi gyertyagyújtása

Vasárnap, 2021. 11.28.-án, a Bábonymegyeri Önkormányzati Hivatal – parkjában, Adventi megemlékezést tartottunk. Ünnepi beszédet mondott, Knopf Antal polgármester Úr és Sándor Zoltán Főtiszteletes református lelkész, majd megáldotta, az új “Betlehemet”, az Adventi koszorút, a falunk “Karácsonyfáját”, és az egybegyűlteket. A